Hírek
2026. ápr. 23.
Sulisztár 2026 – Diáktehetségek bemutatója iskolánkban
Iskolánkban idén is megrendezésre került a Sulisztár program, amellyel a tavaly elindított hagyományt folytatva lehetőséget biztosítottunk diákjaink számára tehetségük bemutatására. A Diákönkormányzat támogatásával megvalósuló esemény célja, hogy tanulóink versenyhelyzet nélkül, kötetlen formában mutathassák meg tudásukat és kreativitásukat. A bemutató során számos műfaj képviseltette magát: hangszeres zene, ének, tánc, versmondás, valamint képzőművészeti és egyéb kreatív alkotások.

A fellépők között szerepelt többek között harmonikás előadás, saját készítésű videók bemutatása, versmondás, valamint különleges kézműves és művészeti alkotások, például festmények, képregények, gyémántkristály képek és egyedi készítésű éjjeli lámpák ismertetése.
Kiemelendő a kilencedik évfolyamos tanulók közös énekes produkciója, amely hangszeres kísérettel valósult meg, valamint a táncos előadás, amely színesítette a programot.
A rendezvény során minden résztvevő elismerésben részesült: oklevelet és érmet kaptak, ezzel is hangsúlyozva, hogy a program elsődleges célja a bátorítás és a tehetségek támogatása.
A Sulisztár ismét bebizonyította, hogy iskolánkban sokoldalú és kreatív diákok tanulnak, akik számára fontos az önkifejezés és a közösségi szereplés.
Köszönjük a szervezők és a résztvevők munkáját, valamint a Diákönkormányzat támogatását!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Rendkívüli felvételi eljárás
Iskolánk 2026. május 11-30. között, majd ezt követően 2026. június 15. napjáig rendkívüli felvételi eljárást hirdet.
2026. máj. 4.
admin

Végleges felvételi rangsor 2026/2027. tanév
Az alábbiakban elérhető az intézményünkbe jelentkezett tanulók végleges felvételi rangsora.
2026. ápr. 29.


